|
|
Tisztelt Látogatónk!
Köszöntjük a Poszterház oldalán. A Poszterház azzal a céllal kezdte meg működését, hogy végre saját szubkultúránkat, a sajátosan magyar "jelképeket" láthassuk viszont magunk körül. Ezek lehetnek akár igazi szocialista autók, városok, tárgyak. Minden, ami senki másnak nem, csak nekünk bír jelentőséggel. Ismerős világunkat, a hazai mindennapokat viszontlátni falainkon. Ha már tudja, hogy nem a nagy lakberendezési áruházakban kapható tucatnyi fotók valamelyikével szeretné díszíteni környezetét érdemes körülnézni nálunk! Ígérjük igazi időutazásban is része lesz, hiszen most lehetősége nyílik fotók segítségével felidézni a múltat, a régmúlt mindennapjait is. Fotók, negatívok, diák, dagerrotípiák digitális állományainak segítségével bepillanthatnak fénybezárt múltunkba is. Szeretnénk megmutatni azokat a pillanatokat, melyek csak akkor és ott történhettek meg. Az épületek, az autók, a divat egyedi kölcsönhatásának fénybezárt lenyomatát. Tudjuk, hogy a felvételek nem véletlenül készültek el. Küldetésük van! Nagy örömmel vállaltuk fel azt, hogy a fotózás hőskora óta elkészített "kallódó" képeket megmentsük az enyészettől, és azokat közkinccsé tegyük. Hisszük, hogy a megörökített pillanatokat meg kell becsülni. Napjaink legújabb technikájával újjá varázsoljuk a képeket, és már kezdődhet is az időutazás! Ezek a poszterek újabb lehetőségeket adnak arra, hogy otthonunkat, de akár munkahelyi környezetünket a saját képünkre formálhassunk. Szívesen fogadunk minden véleményt, építő szándékú hozzászólást. Ossza meg velünk személyes tapasztalatait, észrevételeit. Az alábbi elérhetőségek segítségével tudja felvenni velünk a kapcsolatot: Válogasson kedvére! Kapcsolattartó:
Ügyfélszolgálat, adminisztráció: A poszterhaz.hu szolgáltatás üzemeltetője, fejlesztője a Concept Online Kft.
Levelezési címünk: Concept Online Kft.1034 Budapest, Bécsi út 126-128. Figyelem! Bemutatóteremmel egyelőre nem rendelkezünk! Adószámunk: 12666906-2-16 Fotók, nyomdai előkészítés: CCG Stúdió |
||||||||||||||||||||||||||||||

